Hírek

Jorge Salinas az Imagen TV égisze alatt!

2018.10.10. 23:06, Claudia

Jorge Salinas a legismertebb telenovella gyártó társaság, a Televisa szárnyai alatt kezdte karrierjét, vált a telenovellák sármos lovagjává, a világ számos országában ismerik, szeretik művészi teljesítményét. Salinas utoljára 2015-ben állt kamera elé, hogy életet adjon a Pasion y Poder (Szeretned kell!) főhősének, Arturo Montenegro-nak. A színész karrierjében idén nem várt fordulat következett, több mint harminc év után elköszönt a Televisa-tól, nem hosszabbított szerződést a céggel. Salinas a hír bejelentésekor hangsúlyozta egy rövid ideig biztos, hogy nem fog novella főszerepet vállalni, gyermekeivel szeretne több időt tölteni, majd ha pedig eljön az idő kész más társaság égisze alatt belevágni valami újba. Erre nem is kellett olyan sokat várnunk, a színész a feltörekvő Imagen TV-hez igazolt, a cég már hivatalossá is tette, hogy Salinas a következő szezonra tervezett egyik újdonságuk főszerepében lesz látható. Egyes oldalak már azt is sejtik melyik lesz ez a produkció, ha minden igaz, akkor a „Súper Papá”élén lesz a nagy visszatérés.

 

  

Susana Gonzalez soha nem dolgozna a Telemundo égisze alatt!

2018.07.16. 19:30, Claudia

A Televisa tehetséges csillaga, Susana Gonzalez nemrég egy interjúban bírálta élesen a konkurencia keményebb hangulatot képviselő szériáit. Susana irtózik a narkó novelláktól, elítéli azok tartalmát, semmiképp nem lenne hajlandó egy ilyen jellegű produkcióban részt venni. Állítólag a múltban a Telemundo próbálkozott nála, de ő elutasította az ajánlatukat. A színésznő arról is biztosított mindenkit, soha nem fog Telemundo-s produkcióban szerepelni. 

 

„Por amar sin ley”: nagy nevekre hajt Castro!

2018.07.10. 16:28, Claudia

Jose Alberto Castro ügyvédi drámája a folytatásban is tömve lesz telenovella nagyágyúkkal. A mester a műfaj királyát, Fernando Colunga-t is szeretné megnyerni, aki állítólag hajlik a dologra. A színészről egyébként rengeteg pletyka terjedt az utóbbi időben, többek közt az, hogy elhagyja a Televisa-t.

 

 

Colunga-t 2016-ban láthattuk utoljára telenovellában a „Pasion y Poder-ben” (Szeretned kell), mely szintén Castro keze alatt készült. Egy biztos, a rajongók már annak is örülnének, ha a sármőr röpke vendégszereplőként tenné tiszteleté a 2. évadban. 

Jorge Salinas nem folytatja a Televisa égisze alatt!

2018.06.29. 00:08, Claudia

Jorge Salinas a Televisa falai mögött vált legendává, a telenovellák világa népszerű lovagjává, számtalan szerepben bizonyította profizmusát, hosszú évekig élvezte a Televisa exkluzív szerződését, ami most véget ért. A színész nemrég egy interjúban erősítette meg mennyire nehezen szokja új feladatait, hisz mióta lejárt a szerződése a Televisa-val, sokkal több szabadideje maradt, amit igyekszik hasznosan tölteni. Salinas arról is beszámolt, hogy anyagilag is fura ez az új helyzet, nem kevés fizetéstől esett el, így már csak a filmek és a színház szerepeiért befolyt összegre számíthat.

 

 

A telenovellák kedvelt sármőre nem látja borúsan a jövőjét, jelenleg élvezi, hogy sokkal több időt tölthet gyermekeivel, persze bármikor készen áll az új kihívásokra. Salinas nem zárkózik el attól, hogy a jövőben újra a Televisa-val dolgozzon, azonban sokkal nagyobb az esély, hogy más társaság égisze alatt próbál szerencsét. A fáma szerint a Telemundo már fel is vette a kapcsolatot a színésszel. 

Michelle Renaud válik férjétől!

2018.06.10. 11:31, Claudia

A  színésznő 2016-ban ment férjhez Josua Alvarado-hoz, fiatal szülők, most kéne a legboldogabbnak lenniük mégis elválnak útjaik. A pár a válást a legnagyobb szeretetben teszik, cáfolják, hogy harmadik fél miatt romlott volna meg kapcsolatuk. Renaud szeretettel beszél kisfia apjáról, közös meséjük azonban nem folytatódik tovább.

 

 

A színésznőről egy ideje már pletykálnak a mexikói lapok, hűtlenséggel vádolják, miszerint szenvedélyes viszony fűzi Danilo Carrera-hoz, akihez a „Hijas de la Luna” felvételei alatt került közelebb. Renaud és Carrera is tagadja, hogy romantikus kapcsolat lenne köztük, más források úgy vélik Josua Alvarado nehezen viseli, hogy felesége sokkal sikeresebb tőle, többet profitál, ez pedig házasságuk megromlásához vezetett. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Egy párkapcsolati elemzés,összehasonlítás,segít abban, hogy harmonikus, biztonságos döntést hozzál, felelõsen és idõben!    *****    A születési horoszkóp olyan információkhoz juttat, amelyek fontosak, fejlõdésünkhöz,valamint, egészségünk megtartásához!    *****    and i know now that this world will never be enough    *****    Rendeld meg születési horoszkópod és a 3 éves ajándék elõrejelzésed, nagyon sok segítséget kaphatsz a továbbiakhoz!!!!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis + 3 év elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Rendeld meg most! Kattints    *****    "A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod." - SZEREPJÁTÉK    *****    KONOHA.HU - Naruto és Shippuuden rajongói oldal és fanfiction. - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet :)    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    "amit Ava Morris akar, azt Ava Morris megkapja, még holtában is"    *****    "a varázslat mindig megköveteli az árát"    *****    "Más kérdés, vajon milyen sokáig lehet mindkét végén égetni ugyanazt a gyertyát, mielõtt teljesen leég."    *****    "Az Elsõk bástyaként állnak a város lakói és az õket fenyegetõ természetfeletti csapások között."    *****    Cameron Ward, a mosoly mögött rejtõzõ ármány. Csak ne feledd: jobb, ha sosem fordítasz hátat neki. - canon karakter    *****    Üdvözlöm! Tetõ felújítás elött áll? Nem találta meg a megfelelõ szakembert? Nézze meg a weboldalam! Ács-Tetõfedõ mester    *****    THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!