Hírek

Gyász! Elhunyt Edith Gonzalez!

2019.06.14. 22:10, Claudia

Hosszú csend után sajnálatos hírrel frissül az oldal. A telenovellák világa felejthetetlen csillaga, a csodálatos Edith Gonzalez június 13-án örök álomra hajtotta a fejét.

 

 

A Televisa kiválósága 2016-ban vette fel a harcot a petefészekrák ellen. Betegségét bátran viselte, mindig mosolygott, erőt sugárzott. A színésznő nem szerette volna, ha kislánya, Constanza egyszer is gyengének lássa, a küzdés példáját igyekezet átadni. Gonzalez gyakran mondogatta „Az élet nehéz, de gyönyörű”.

 

A tehetséges művésznő 1970-ben kezdte a pályát, a Televisa színeiben olyan emlékezetes produkciókban nyújtott maradandót, mint a Nunca te olvidaré (Esperanza), Salomé, Mundo de Fieras, Corazon Salvaje, és még bőven sorolhatnám! Gonzalez 2008-ban otthagyta a Televisa-t, távozását azzal indokolta, hogy a cég nem fordít rá kellő figyelmet. Ugyan abban az esztendőben a Telemundo-nál kötött ki, tökélyre vitte a Dona Barbara főszerepét.  2009-ben visszatért a Televisa-hoz, a Camaleones szereposztását erősítette, majd a TV Azteca égisze alatt is megfordult. Utolsó novelláját a Telemundo-val készítette, a 2016-ban bemutatott Eva la trailera hősnője volt.

 

A színésznő lefedett koporsóját a Jorge Negrete színházba szállították, hogy rajongói búcsút vegyenek tőle. Nyugodjék békében!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

Találkozz SZEMÉLYESEN a SKAM sztárjával Budapesten!!! - Nézd magyar felirattal kedvenc SKAM sorozataid! - SKAM SKAM SKAM    *****    PIKKIN SHOP - Márkás cipõk, jó árak! - VANS, NEW BALANCE, CONVERSE, NIKE, PUMA, LEVI'S - KATT A CIPÕKÉRT!:)    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány,szoftverek,horoszkóp megrendelési lehetõségek diplomás asztrológustól! Kattints    *****    A legmenõbb mandalás póló a tied lehet! Kattints ide!    *****    A legjbb cicás póló a Pólómánia oldalán! Kattints!    *****    Horoszkóp minden érdeklõdõnek, diplomás asztrológustól. Rendeld meg, a nagyon részletes analízist és 3 év elõrejelzést!    *****    Gyémánt Erika blogja. Gyere és nézz be!    *****    Tarot kártyajóslás kedvezményes áron - Norina Tarot.    *****    Egy jó receptet keresel? Kattints, és válogass, a jobbnál jobb receptek között!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    "Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!" - Tennessee Williams    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Mit érez irántad? Miért viselkedik úgy, ahogy? Megcsal? - A Tarot kártya tudja a választ! Norina Tarot    *****    <<< szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték >>>    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED?    *****    Párkapcsolat, karrier, pénzügyek - elakadtál valahol? Szeretnéd tudni a válaszokat? Akciós Tarot kártya elemzés!