Hírek

„Like”: Alakul a Televisa legújabb nagy dobása!

2018.03.12. 20:19, Claudia

Az oldalon már olvashattatok róla, hogy a Televisa idén új vizekre evez, lesz dráma bőven, narkószéria, valamint Pedro Damián azt a feladatott kapta, hogy megismételje a közkedvelt zenés, ifjúsági sorozat „Rebelde” sikerét. Damián lázadó fiataljai 2004-ben hódították meg a világot, napjaink legkedveltebb telenovella színészeinek karrierjét indította be a produkció. A sorozat főszereplői közt ott volt Maite Perroni, Dulce Maria, Anahí, Alfonso Herrera, Christian Chavez, Christopher Uckermann, valamint a szereplő gárdát erősítette még Angelique Boyer, Estefania Villareal, Eddy Vilard, Eleazar Gomez, hogy csak néhányukat említsem. A zenében gazdag széria 2006-ig volt képernyőn, minden sikert meglovagolva, arról nem is beszélve milyen őrületes koncerteket adott a sorozatban megalakult együttes. Hát, ezt a nimbuszt kell most a producernek megugrania.

 

Akár egy jó szakács Damián ragaszkodik a régi recepthez, amit igyekszik a legjobb tudása szerint tökéletesíteni, maira ízesíteni. A produkció „Like” címen kerül bemutatásra, kilenc fiatal arc főszereplésével, rengeteg fülbemászó muzsikával.

 

 

A szereposztás szépen gyarapodik, sok újonc, és jól ismert csillagok, a sokszínűség nevében nem csak Mexikóiak alkotják a gárdát, lesz Brazil, Argentin és Japán származású színész is a csapatban. Az ismertebb csillagok közül, Damián egyik felfedezettje, az egykori „Rebelde” tag, Christian Chavez is részese lesz a kalandnak, tanár szerepében vezeti majd az ifjúságot. Chavez mellett számíthatunk még régi „Rebelde-és” arcokra, elképzelhető, hogy vendégrésztvevőként Angelique Boyer, Eleazar Gomez vagy más ismert színészek tiszteletüket tegyék a Televisa készülő nagy dobásában.     

 

A „Rebelde” stílusában készülő sorozat fő helyszíne Mexikó lesz, de több jelenetet rögzítenek majd Izraelben, Amszterdamban, Tokióban és Londonban. Bár a premier dátum még nem nyert megerősítést, várhatóan nyár végén kerül majd rá sor.

„Siempre Contigo”, Carlos Moreno castingol!

2018.01.29. 20:46, Claudia

Moreno mester január 23-án nyitotta meg új produkciója, „Siempre Contigo” szereplőválogatását.

 

Eredeti tervek szerint Moreno idén a „Mirada de mujer” adaptációját készítette volna el, a Televisa vezetősége végül az utolsó pillanatban döntött úgy, nincs igény a produkcióra. A jó érzékkel megáldott producer nem esett kétségbe, új ötlet után nézett. Választása egy 2016-ban bemutatott Chilei telenovellára esett, „Te doy la vida”, melyben egy szerény szerelő élete egy váratlan látogatásnak köszönhetően megváltozik. Fabian épp az esküvőjét tervezi menyasszonyával, amikor egy ismeretlen nő arra kéri, segítsen megmenteni leukémiás fia életét…

 

A Castingon Scarlet Ortiz, Ana La Silva,José Eduardo Derbez, Chris Pascal, Eddy Vilard, José Riveroll, Diego Olivera, Marianne Suárez, Yuvanna Montalvo, Julia Argüelles, Andrea Samperio és Clarisa González is tiszteletét tette.

 

A szereposztásnak eddig két megerősített csillaga van: Alejandra Barros és Nuria Bages.  

 

Renacer: Leticia Calderon-é a főszerep!

2017.10.01. 23:06, Claudia

A zseniális Carlos Moreno, lázasan ügyködik készülő újdonságán (Renacer), ami a „Mirada de Mujer” feldolgozása lesz. A TV Azteca novelláját korábban a Telemundo is feldolgozta Victoria címen, most a Televisa-n a sor, hogy emlékezetes remake-t szolgáljon. Én úgy gondolom erre minden lehetőség adott, hisz Carlos Moreno az egyik legjobb producer a társaságnál. A történet maradásra bírja a nézőket, adott egy boldog család, látszólag minden tökéletes, csakhogy a ház feje fiatal szeretőt tart kinek kedvéért elhagyja nejét és három fiatal felnőtt csemetéjét. Lesznek izgalmak bőven, de a jó cselekmény mellett fontos kik lesznek azok a színészek, akik részesei lesznek Moreno történetének. A producer szereposztásától nekem mindig fülig ér a szám, régi kedvencek és fiatal reménységek együttes erővel varázsolnak el.

Maxime Woodside újságíró ismét nem bírt magával, hivatalos megerősítés előtt kiszivárogtatta ki lesz Moreno novellájában az elhagyott feleség. A mester egyik kedvenc színésznőjének, Leticia Calderon-nak adta a lehetőséget, akivel az elmúlt években nem egyszer dolgoztak együtt. Az Esmeralda hősnőjeként ismerté vált csillag, ismét új arcát villantja meg a képernyőkön, ha Woodside valóbban annyira jól értesült. Az újságírónő további játékosok kilétét is felfedte, értesülései szerint Michelle Renaud, Eddy Vilard, Alejandra Barros és Rafael Sánchez Navarro is részesei a szereposztásnak. Azért ez nem hangzik rosszul, ugye? 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

Tarot kártya elemzés!Most kedvezményes áron!Párkapcsolati, munkahelyi problémák elemzése a Tarot kártyával! Norina Tarot    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown - MIRAGE MIRROR    *****    ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - Skam és remakejei MAGYAR FELIRATTAL, folyamatosan frissülünk!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Egy párkapcsolati elemzés,összehasonlítás,segít abban, hogy harmonikus, biztonságos döntést hozzál, felelõsen és idõben!    *****    A születési horoszkóp olyan információkhoz juttat, amelyek fontosak, fejlõdésünkhöz,valamint, egészségünk megtartásához!    *****    and i know now that this world will never be enough    *****    Rendeld meg születési horoszkópod és a 3 éves ajándék elõrejelzésed, nagyon sok segítséget kaphatsz a továbbiakhoz!!!!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis + 3 év elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Rendeld meg most! Kattints    *****    "A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod." - SZEREPJÁTÉK    *****    KONOHA.HU - Naruto és Shippuuden rajongói oldal és fanfiction. - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet :)    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    "amit Ava Morris akar, azt Ava Morris megkapja, még holtában is"    *****    "a varázslat mindig megköveteli az árát"    *****    "Más kérdés, vajon milyen sokáig lehet mindkét végén égetni ugyanazt a gyertyát, mielõtt teljesen leég."    *****    "Az Elsõk bástyaként állnak a város lakói és az õket fenyegetõ természetfeletti csapások között."