Hírek

Tudtad? Nyolc színész, akik lecsúsztak egy siker novella főszerepéről!

2018.01.09. 19:41, Claudia

Hosszú út vezet egy telenovella felvételének napjáig. Kezdve a szereplőválogatással, megtalálni egy ígéretesnek tűnő produkció vezető arcait. A producereknek gyakran határozott elképzelésük van arról, kivel szeretnék sikerre vinni alkotásukat, készek mindent megadni a kiszemelt csillagnak, valamiért azonban a végén nem sikerül megegyezniük. Bizony, sok esetben a casting körül zajló cirkusz felér egy szappanoperával. Rutinos novella nézők tökéletesen tisztában vannak vele, hogy a csapó csattanásáig semmi sem biztos, hisz nem egyszer találkozhattunk olyan esettel, hogy egy megerősített színész részvételét szinte az utolsó pillanatban törölték. Ilyen nem is olyan rég történt, a 2017-es Salvador Mejía sorozat, „En Tierras Salvajes” női főszerepének Mayrín Villanueva örülhetett. A csapó is elcsattant, kellemetlen dolog, hogy Mejía menetközben ébredt rá nem választott jól. A producer azzal érvelt, hogy Mayrin túl koros Isabel Montalban szerepére, ezért meglépte azt, amire senki nem számított. Gyenge érvekkel jött a csere, és Claudia Álvarez került a képbe. Mayrin még hálás is lehet ezért, hisz ki maradt 2017 egyik legrosszabb sorozatából.

A továbbiakban hasonló sztorikat elevenítek fel, lesz köztük szaftos történet is!

Idén egy eredeti koprodukciót kapunk az Univision-tól, „La bella y las bestias” melyben egy fiatalnő szülei gyilkosain készül bosszút állni. A szerepre még 2017-ben bejelentették Altair Jarabo-t, a munkálatok is elkezdődtek, amikor a társaság úgy határozott Altair helyét Esmeralda Pimentel vegye át.

Salvador Mejía 1998-ban szállította a műfaj szerelmeseinek Paula és Paulina fordulatokban gazdag történetét. Gabriela Spanic-nál nem is találhatott volna tökéletesebb színésznőt az ikrek szerepére, pedig Mejía nem is Gaby-ra gondolt először. A producer Thalia-t szerette volna sorozata élén látni, aki akkoriban túlvolt a ma már klasszikussá vált Maria (Maria Mercedes, Marimar, Maria la del Barrio)  trilógián. Thalia zenei karrierje miatt nem vállalta a nővérek szerepét, a mester viszont nem mondott le arról, hogy vele dolgozzon, 1999-ben Rosalinda főszerepére megszerezte.

Maradjunk még egy kicsit 98-ban. Az egyik legszebb telenovellát Carla Estrada-nak köszönhetjük, igen a Titkok és Szerelmekre gondolok. Cristina Miranda szerepére Thalia is esélyes volt, de mivel nem kért a szerepből, jött Adela Noriega.

Thalia lehetséges visszatérése a telenovellák világába minden évben szóba kerül, erre azonban kevés az esély.

 

A 2009-es Sortilegio – Kettős játszma Carla Estrada mesterműve. A precíz producer asszony Anahí-nak szánta Maria Jose karakterét, szinte biztos volt, hogy az énekesi pályán is sikereket elért tehetséget láthatjuk a szerepben, ám a végén Jacqueline Bracamontes szállhatott az egekig.

 

A hazai képernyőkön tavaly decemberben búcsúzhattak a  nézők A sors útjaitól, amiben Horacio Panceri-nek sikerült meghódítania a női közönséget. A sorozat producere, Nathalie Lartilleux először a férfi főszereplő személyét erősítette meg, aki eredetileg Daniel Arenas volt. Lartilleux ragaszkodott Arenas-hoz, két közös novella A Macska és a Maricruz után ez lehetett volna a harmadik közös munkájuk. Csakhogy a színésznek nem igazán tetszet a produkció forgatókönyve, ezért sunyiban a Televisa készülő újdonságaival szemezgetett.  Még az Ana három arca egyik vezető szerepét is megpályázta, pedig ekkor már be volt jelentve A sors útjainak főszerepére. Daniel talán úgy tervezte néz magának egy jobb lehetőséget, ha pedig nem jár sikerrel marad a helyén. Természetesen kiderült a színész mesterkedése, ezért Lartilleux könnyű szívvel megvált a csillagtól.

 

A 2012-es Bűnös vágyak főszerepében Sebastian Zurita-t láthattuk volna. Angelli Nesma meg is egyezet a színésszel, aki kicsattanó örömmel készült a nagy lehetőségére, élete első főszerepére. Női fronton Angelique Boyer diadalmaskodott, a színésznőnek egyetlen problémája volt a szereppel, hogy exével kell majd együtt dolgoznia. Boyer akkoriban Jose Alberto Castro barátnője volt, kihasználva a producer befolyását, elintézte Zurita-t rakják ki a sorozatból. Sebastian ment, a helyét David Zepeda kapta meg.

 

A törtető szépség Rubi szerepét sokan szerették volna megszerezni. Ott volt Jacky Bracamontes, Marlene Favela, Anahi. A producer, Jose Alberto Castro nagyon sokat őrlődött, végül Barbara Mori-t szerezte meg a szerepre. Mivel a castingon Jacky-ben és Marlene-ben is látott valamit, mindkét színésznő fontos szerepet kapott a sorozatban.

 

2010-ben Castro Teresa történetével ismét egy nagyravágyó csábító sorsát mesélte el. A szerepre Aracely Arambula volt a legesélyesebb, végül a színésznő kihátrált, sok jelölt közül a producer Angelique Boyer-nek szavazott bizalmat.    

 

Ha rémlik még hasonló eset, kommentben nyugodtan meséljétek el!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Az 1998-as Angela: Eredetileg Yandira Cartillot szánták a főszerepre. Néhány jelenetet már le is fogattak vele. Végül azonban Angelica Riveráé lett a szerep.A rossz nyelvek szerint Angelica féltette a férjét (a producer Jose Alberto Castrót) Yadirrától,és ő intéze el,hogy elvegyék tőle a szerepet.

 

La fuerza del destino: Eredrtileg Gabriel Sotót szánták a sorozat férfi főszerpére. Rosy Ocampo viszont mindenképp szerette volna megnyerni David Zepedát. A színész viszont kikötötte,hogy csak akkor vállalja,hogy ő játszhatja a főszerepet. Így Ocampo végül engedett,és Sotót lefokozta a főhősnő B-verziós szeretője szerepre. Érdekesség egyébként,hogy Sotót a Sortilegióban is eredetileg a főgonosz,Bruno szerepére szánták,és itt is végül Zepeda futott be.

 

Thalia a Suy tu duena főszerepére komoly esélyes volt. Végül azért hiúsult meg a visszatérése,mewrt nem tudtak vele megyegyezni.


Válasz:

Köszönöm szépen Kedves Lynda! :) 

Hát, Angelica Rivera okkal félt Yandira-tól, a színésznő könnyen rámuzdult a házas férfiakra. Persze csak régen, ma már boldog házasságban él.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.01.09. 21:28
Lynda

Az 1998-as Angela: Eredetileg Yandira Cartillot szánták a főszerepre. Néhány jelenetet már le is fogattak vele. Végül azonban Angelica Riveráé lett a szerep.A rossz nyelvek szerint Angelica féltette a férjét (a producer Jose Alberto Castrót) Yadirrától,és ő intéze el,hogy elvegyék tőle a szerepet.

 

La fuerza del destino: Eredrtileg Gabriel Sotót szánták a sorozat férfi főszerpére. Rosy Ocampo viszont mindenképp szerette volna megnyerni David Zepedát. A színész viszont kikötötte,hogy csak akkor vállalja,hogy ő játszhatja a főszerepet. Így Ocampo végül engedett,és Sotót lefokozta a főhősnő B-verziós szeretője szerepre. Érdekesség egyébként,hogy Sotót a Sortilegióban is eredetileg a főgonosz,Bruno szerepére szánták,és itt is végül Zepeda futott be.

 

Thalia a Suy tu duena főszerepére komoly esélyes volt. Végül azért hiúsult meg a visszatérése,mewrt nem tudtak vele megyegyezni.


Válasz:

Köszönöm szépen Kedves Lynda! :) 

Hát, Angelica Rivera okkal félt Yandira-tól, a színésznő könnyen rámuzdult a házas férfiakra. Persze csak régen, ma már boldog házasságban él.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Egy párkapcsolati elemzés,összehasonlítás,segít abban, hogy harmonikus, biztonságos döntést hozzál, felelõsen és idõben!    *****    A születési horoszkóp olyan információkhoz juttat, amelyek fontosak, fejlõdésünkhöz,valamint, egészségünk megtartásához!    *****    and i know now that this world will never be enough    *****    Rendeld meg születési horoszkópod és a 3 éves ajándék elõrejelzésed, nagyon sok segítséget kaphatsz a továbbiakhoz!!!!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis + 3 év elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Rendeld meg most! Kattints    *****    "A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod." - SZEREPJÁTÉK    *****    KONOHA.HU - Naruto és Shippuuden rajongói oldal és fanfiction. - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet :)    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    "amit Ava Morris akar, azt Ava Morris megkapja, még holtában is"    *****    "a varázslat mindig megköveteli az árát"    *****    "Más kérdés, vajon milyen sokáig lehet mindkét végén égetni ugyanazt a gyertyát, mielõtt teljesen leég."    *****    "Az Elsõk bástyaként állnak a város lakói és az õket fenyegetõ természetfeletti csapások között."    *****    Cameron Ward, a mosoly mögött rejtõzõ ármány. Csak ne feledd: jobb, ha sosem fordítasz hátat neki. - canon karakter    *****    Üdvözlöm! Tetõ felújítás elött áll? Nem találta meg a megfelelõ szakembert? Nézze meg a weboldalam! Ács-Tetõfedõ mester    *****    THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!