Hírek

„Comandante Bonita”: A Televisa a narkó felé nyit…

2018.02.06. 19:30, Claudia

Rosy Ocampo nemrég arról nyilatkozott milyen változások lesznek a Televisa-nál. Röviden, a társaság célja a fiatalabb közönség megnyerése, ennek érdekében február 19-én első lépést Nicandro Díaz újdonsága a „Hijas de la Luna” teszi meg. Ocampo számít Pedro Damián munkásságára is, azt várja a producertől, hogy az anno nagy népszerűséggel futó zenés sorozat, „Rebelde-hez” hasonló produkcióval jelentkezzen. A hagyományos telenovella kedvelőknek nem kell aggódniuk, továbbra is készülni fognak klasszikus alkotások, melléjük jönnek a narkószériák.

 

Rosy Ocampo

Silvia Pinal életrajzi széria újra előszedve!

2017.10.09. 00:06, Claudia

Tavaly Carla Estrada és csapata készen álltak a bionovellára, a forgatástól már csak napok választották el a produkció résztvevőit. Akkor hideg zuhanyként ért mindenkit a vezetőség, jobban mondva Rosy Ocampo döntése, kukázta (kukázták) Estrada sorozatát, mely a nagyszerű művésznő Silvia Pinal életét mutatta volna be. Hónapok elteltével is sokáig vitatott téma volt mi lesz a széria sorsa, komolyan vehetjük-e a leállítását? Nos, idén novemberben újra összeáll a csapat, hogy megkezdjék a forgatást. Már csak egy kérdés maradt, továbbra is Itati Cantoral marad a csillag szerepében? Hamarosan kiderül!

Jose Alberto Castro Ana Brenda-t akarja következő sorozata főszerepére!

2017.07.17. 17:38, Claudia

Korábban már írtam róla, hogy a Rubi, Teresa és a Szeretned kell! producere tervezi következő sorozatát. Castro egy feldolgozást szeretne, két sorozat közt őrlődik, a kolumbiai „Primere Dama” vagy pedig a chilei „Amanda” történetét adaptálná.

A végső döntés Rosy Ocampo kezében van, aki még nem bólintott rá egyik remake gondolatára sem. Castro-t azonban ez nem befolyásolja, bármelyik opcióra is adja áldását Ocampo, Ana Brenda-val szeretne a jövőben együtt dolgozni, ami várhatólag 2018-ban kerülne a mexikói képernyőkre.

Maite Perroni: Szerződése nincs, ajánlatok vannak…

2017.06.25. 23:36, Claudia

Meglepő, hogy az egyik legkedveltebb nemzetközi telenovella csillag, Maite Perroni exkluzív szerződés nélkül maradt, így most elérhetővé vált a rivális cégek számára. A Telemundo már meg is kereste a színésznőt, zsíros csekkel csábítják. Maite egyenlőre nem kötelezte el magát. Rosy Ocampo  pedig nem szeretné elveszíteni Maite-t, új szereppel próbálják szerződésre bírni. Angeli Nesma már felajánlotta neki új novellája főszerepét, amit Maite elutasított.  

Eduardo Meza is számított rá, szívesen látta volna Sebastian Rulli oldalán a „Papa a toda madre„ főszerepében, most Rosy Ocampo kérésére Meza ismét próbálja meggyőzni Maite-t, ezúttal a történet főnegatív szerepét kínálja. Rosy bízik benne, hogy az új kihívás reményében Maite igent mond.

„La Doble Vida De Estela Carrillo”, lesz második évad!

2017.05.10. 18:38, Claudia

Az első ugyan még nem ért véget, ennek ellenére Rosy Ocampo úgy döntött itt az ideje tisztázni a pletykákat. Ahogy arra számítani lehetett 2018-ban tovább folytatódik Estela története. Rosy a produceri széket alkalmazottjának, Eduardo Meza-nak adja át, aki még idén egy romantikus komédia „Un Papa a toda Madre-vel” készül sikert aratni, jövőre pedig tovább folytatja a munkát a „La Doble Vida De Estela Carrillo” 2. szezonjával.

 

 

Az első évad május 21-én búcsúzik a mexikói közönségtől, az amerikai nézők a héten kezdték el megismerni Estela-t, aki a lánya érdekében illegálisan próbál szerencsét az ígéret földjén.

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie! Kattints és tedd meg Te is! Szeretettel várok mindenkit!    *****    Találkozz SZEMÉLYESEN a SKAM sztárjával Budapesten!!! - Nézd magyar felirattal kedvenc SKAM sorozataid! - SKAM SKAM SKAM    *****    PIKKIN SHOP - Márkás cipõk, jó árak! - VANS, NEW BALANCE, CONVERSE, NIKE, PUMA, LEVI'S - KATT A CIPÕKÉRT!:)    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány,szoftverek,horoszkóp megrendelési lehetõségek diplomás asztrológustól! Kattints    *****    A legmenõbb mandalás póló a tied lehet! Kattints ide!    *****    A legjbb cicás póló a Pólómánia oldalán! Kattints!    *****    Horoszkóp minden érdeklõdõnek, diplomás asztrológustól. Rendeld meg, a nagyon részletes analízist és 3 év elõrejelzést!    *****    Gyémánt Erika blogja. Gyere és nézz be!    *****    Tarot kártyajóslás kedvezményes áron - Norina Tarot.    *****    Egy jó receptet keresel? Kattints, és válogass, a jobbnál jobb receptek között!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    "Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!" - Tennessee Williams    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Mit érez irántad? Miért viselkedik úgy, ahogy? Megcsal? - A Tarot kártya tudja a választ! Norina Tarot    *****    <<< szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték >>>    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED?