Hírek

Luz Maria hamarosan!

2018.12.07. 01:18, Claudia

Itt járt a Mikulás, zsákjában pedig egy rég vágyott csemegét hozott a klasszikus novellák szerelmeseinek. Bizony, hamarosan érkezik Luz Maria!

December 20-án kerül újra képernyőre Lucecita és Gustavo románca,  Angie Cepeda és Christian Meier főszereplésével.  A perui kosztümös telenovella anno nagysikerrel futott a TV2-ön, ismétléséért sokat fohászkodtak a romantikus sorozatok szerelmesei.  

Szövevényes szerelmi történet régi bájjal, aminek még megvan az a varázsa, amit sokan hiányolnak a mai telenovellákból.  Gazdag fiú, szegény lány, sok-sok bonyodalom, szokásosan hangzik, mégis van a történetben valami különleges, amiért oly sokan őriznek szép emlékeket a produkcióról. Én sosem rajongtam érte, igaz szinte gyerek voltam a premierjén, anyukám és nagymamám viszont oda voltak érte, esküdöztek igazi gyöngyszem megy a tévében. Talán igazuk volt, most felnőtt fejjel teszek egy próbát, hátha engem is sikerül megbabonáznia a sztorinak, már csak Christian Meier miatt is, a színész munkáságát kifejezetten kedvelem.

 

 

Azok számára, akik nem ismerik a novella történetét, tovább lapozva megtalálják, az ismétlés kezdetét pedig tessék megjegyezni, nehogy az ünnepi hajtásban megfeledkezzetek róla: December 20. (csütörtök) 21:00 – 1. rész Izaura TV!

Mayrin Villanueva castingon járt!

2017.07.03. 22:58, Claudia

Idén a színésznővel elég csúnyán elbánt Salvador Mejía. Akik lemaradtak volna a sztoriról röviden: a producer, Mayrin-t jelentette be az „En Tierras Salvajes” vezető női szerepére, már a forgatás is elkezdték, mikor Mejía bácsi azon kezdet el gondolkodni, hoppá, talán a választottja nem elég zsenge a szerepre?! Csúnya eset, így került a képbe Claudia Alvarez.

Mayrin akkor könnyes arccal hagyta el a forgatás helyszínét, ma viszont hatalmas mosollyal az arcán rótta a Televisa folyosóit. A színésznő Angelli Nesma újdonságának a „Me Declaro Culpable” szereplőválogatásán kopogtatott, azt egyenlőre még nem tudni melyik karakterre pályázik.

És ha már a casting szóba került, a 90-es évek állandó telenovella lovagjai közül Guy Ecker, Christian Meier és Arturo Peniche is járt (vagy várják) a meghallgatáson.   

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG