Hírek

„El Ultimo Dragón”: Rulli és Notni párosának örülhetünk!

2018.11.14. 18:43, Claudia

Egy újabb koprodukció van születőben, amit ismételten a Televisa, Univision, W Studios és a Lemon Studio közreműködésével kapunk a 2019-es szezonban. A produkció előkészületei hosszú hónapokat öleltek fel míg sikerült eljutni a szereplő válogatásig, sokáig beton biztosnak tűnt, hogy az újdonság főszerepében az egykori szerelmes álmodozó, Kuno Becker-t láthatjuk, majd Osvaldo Benavides került a képe, végül Sebastian Rulli lett aki örülhet az új nagyszabású széria vezető posztjának. Rulli szívéért Renata Notni és Irina Baeva fognak csatázni, valamint olyan kiváló csillagok részvétele lett bejelentve mint, Cynthia Klitbo, Roberto Mateos, Manuel Balbi, Juan Pablo Gil, Federico Ayos és Alfredo Gatica.

Nívós sorozatra számíthatunk, a sztori Arturo Perez Reverte tollából érkezik, akit nem is kell nagyon bemutatnom, neki köszönhetjük a Telemundo egyik legsikeresebb novelláját, a Dél Királynőjét, mely úttörő volt a narkó sorozatok világában. Reverte nem egyedül dolgozott a történeten, a Televisa jelenlegi tartalomért felelőse, Patricio Wills is kivette a részét a munkából. A sorozat felvételei még idén megkezdődnek, a forgatás nem csak Mexikóban zajlik, Japánban és Spanyolországban is lesznek jelenetek rögzítve.  

És hogy mit lehet tudni a sorozatról? Nem egy hagyományos szerelmi mese, a szervezett bűnözés világába nyitunk be, mexikói drogkartell és Japán Yakuzák közzé. Rulli figuráját a bosszú fűti, olyan lesz mint egy mexikói szamuráj, kalandos út vár rá, de életébe jut idő szerelemre, Renata Notni karaktere fogja megbabonázni, és ott lesz még Irina Baeva is.

Még nincs hozzászólás.
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.