Hírek

Sonadoras – Szerelmes álmodozók: Emlékszel még rájuk?

2017.09.01. 15:17, Claudia

Napra pontosan 19 évvel ezelőtt mutatkoztak be a mexikói közönség előtt Emilio Larrosa diákjai, hogy utána az egész világot meghódítsák. A Magyar képernyőkön is taroltak Jacqueli-nék, nem is nagyon találunk olyat, aki ne szerette volna ezt a fiatalos hangulatú novellát, ami még ma is megállja a helyét, a zsengébb réteg még mindig tud azonosulni a karakterekkel.19 év nem kis idő, a jeles évforduló alkalmából jöjjenek az álmodozók, nézzük meg mi lett velük.

 

Jacqueline de la Penat életre keltő Aracely Arambula ma aTelemundo első számú dívája. Hosszú út vezetett az elismerésig. Karrierjét a Televisánál kezdte, az elkényeztettet gazdag lány szerepének köszönhetően 2003-ig játszhatott a társaságnál, ebből két novella főhősnőjeként próbálkozott. A színésznő énekesi karrierbe is kezdet, majd miután Luis Miguel-el összekötötte életét, ki szállt a telenovellák világából. Négy évig nem vállalt semmilyen szerepet, férjének és két fiának szentelte minden idejét. A házassága azonban tönkre ment, így 2009-ben visszatért a Televisa-hoz a Vad szív főszerepében, melyben egy ikerpárt keltet életre. A színésznő 2013-ban otthagyta a gyártót, úgy érezte nem becsülik meg, ezért a Telemundo-nál folytatta tovább. Az örökségben nyújtott alakítása óta a cég első számú dívájaként tartják számon.

Nem szabadul az erős női karakterektől, a nézők imádták a Lucia a sors üldözöttje és a La Dona főszerepében is.

 

A sorozat rút kiskacsája, Michelle Vieth szintén a Televisa falai mögött tanulta a mesterséget. Lucia szerepe után 2001-ben Emilio Larrosa nem feledkezett meg a színésznőről, a Szeretők és riválisok egyik főszerepét szánta a fiatal lánynak, aki ezután a novella után lett igazán népszerű Mexikóban. Sok oldalát megmutatta, nem ragadt le egy szerepnél. 2012-ben ő is ott hagyta az anya gyártót, a TV Azteca-nál folytatja tovább. Három gyerek anyukája.

 

Angelica Vale pályája indult a legkönnyebben. Ő már az anyaméhben beszippantotta a telenovellák világa. Édesanyja Angelica Maria élő legenda, telenovella díva, énekesnő. Nem volt kérdés, hogy lánya az ő útját követi. Larrosa novellájában az egyik legnehezebb szerepet kapta, Julieta a szegény lányét, átveri barátait, hazudik társadalmi rangjáról, és még bulimiás is. A producer vele is tökéletesen meg volt elégedve, ezért a Szeretők és riválisokban neki is főszerepet adott. 2006-ban ő lett a Mexikóiak csúnya lánya, alakítását díjjal jutalmazták. Természetesen ő is énekel, jelenleg boldog anyuka. Férjével két gyermekük van. Aracely Arambula-val ma is nagyon jó barátnők.

Angelica is megpróbálkozott a Telemundo égisze alatt, 2016-ban az ötlete alapján készült el a „La Fan”, ami az ide szezon egyik leggyengébb termelése volt a cégnek.

 

Laisha Wilkins szintén bele született a művész világba, szülei a Televisa producerei. Műsorvezetői szerepben tűnt fel először, majd jött a SonadorasEmilia szerepének köszönhetően elhalmozták  szerepajánlatokkal. Ma is a Televisa-nál dolgozik, utolsó szerepe a tavalyi La candidata-ban volt.

 

 

Természetesen a fiúkról sem feledkezem meg. A történet macsóját alakító Eduardo Verastegui vaskalapos, vallásos család gyermekeként, keményen megküzdött céljaiért. Tizennyolc évesen szinte menekült otthonról. Mielőtt Larossa diákja lett, kipróbálta magát csaposként, utána modellnek állt, majd jött a zenei élet. William Levy-hez hasonlóan ő is szerepelt Jennifer Lopez egyik zenei videójában. Láthattuk amerikai szériákban és filmekben. Sármja nem kopott meg, a negyvenhárom éves színész még mindig hihetetlenül vonzó.

 

Beto, a naplopó bőrébe Arath de la Torre bújt. A színész a Szeretők és riválisokban újra együtt dolgozott Larossa-val. A Televisa ezerarcú színésze, humorával mindenkit levesz a lábáról, 2015-ben Maite Perroni-t nevetette meg az „Antes muerta que Lichita” forgatása alatt. Idén is hallani fogunk róla, aljas karakter megformálására készül a mindig jó kedélyű színész.

 

A lányok egyik kedvencét, Gerardo-t, Jan alakította. 

Az éneklés és a színészkedés mellett, műsorvezetői szerepben is feltűnik. Példás családapa.

 

A fiúk közül Kuno Becker-nek jött össze legjobban az élet, már ha szakmailag nézzük. Kissrác korában még komolyzenével szeretett volna foglalkozni. Felnőtté válásának küszöbén úgy döntött színész lesz, ezért elvégezte a Televisa híres színészképzőjét. Hiába tanulta a szakmát, kisebb szerepekre méltatták. Ruben karakterének köszönhetően két év múlva főszerep várt rá. Ezután tudatosult meg benne kilép a telenovellák világából, amerikai produkciókban fog szerepelni. Lehetőséget kapott szériákban. Nekem az egyik kedvencem a Miami helyszínelők 10. évadában nyújtott alakítása volt. Szadista gyilkos keltett életre, persze ebben volt tapasztalata. Antonio Banderas oldalán Álmaimban Argentína főszerepében megmutatta milyen sötét oldala is tud lenni. Leghíresebb mozija Góóól, melyben egy nagy álmokat dédelgető fiatal futball tehetséget játszott.

Jó hír Kuno rajongóinak, hamarosan az Univision készülő koprodukciójában tér vissza a telenovellák világába.

 

Iran Castillo menet közben csatlakozott az összeszokott csapathoz. Ana a lázadó szerepében okozott meglepetést. A morcos külső mögött érző szív rejtőzött. Szép lassan belopta magát a nézők szívébe. Iran is a Televisa családjához tartozik, igaz 2013-ban egy főszerep kedvéért váltott, miután máshol nem volt rá kereslet visszakönyörögte magát az anya gyártóhoz.

Utoljára az idén véget ért „El Bienamado” vezető arcai közt láthattuk.

 

És a tanárok, akik utat mutattak az ifjúságnak…

Arturo Peniche a vonzó és elérhetetlen irodalom tanárt játszotta. A színész karrierje a folyamatos küzdésről szólt, még ma is aktív, nem tart pihenőt, izgalmas szerepekben bizonyítja a Televisa egyik legjobb színésze.

 

A melegszívű Fernanda-t alakító Alejandra Ávalos, remek színésznő és énekesnő is. Nincs olyan novella néző, aki ne emlékezne a Sebzett szívekben nyújtott alakítására. Még mindig a Televisa a kenyér adója, jelenleg a bulvár lapok szeretik cikizni kerekded idomai miatt.

Még nincs hozzászólás.
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!