Hírek

Telemundo Upfront 2017: Nézzük milyen sorozatokkal készül a Telemundo erre a szezonra!

2017.05.14. 12:38, Claudia

Ha május, akkor Upfront a sorozat gyártók kiterítik lapjaikat és megmutatják milyen produkciókkal készülnek tovább növelni népszerűségüket.

Az amerikai székhelyű Telemundo bemutatta terveit, összesen tizenhárom sorozatott, amiknek egy része még idén képernyőre kerül, a kimaradt produkciók 2018-ban kapják meg a lehetőséget.

A Telemundo idén nem kezdet valami jól. Két sorozatuk is megbukott. Talán éppen ezért idei terveik a jól bevált receptre épülnek, ez pedig a narkó és az életrajzi szériák.  Négy siker sorozatuk jelentkezik újabb évaddal. Nézzük is meg milyen izgalmas szériák várnak ránk!

A Telemundo zászlóshajója az „El Senor de los cielos” hamarosan a 6. szezonnal jelentkezik. A főszereplőt alakító Rafael Amaya továbbra is velünk lesz, valamint a már megszokott régi arcok, köztük Fernanda Castillo  és Carmen Aub, de új szereplők is érkeznek, egyenlőre Mariana Seoane részvétele lett megerősítve.

A történet hírhedt figurája, Aurelio Casillas (Rafael Amaya) úgy dönt itt az ideje leszámolni régi életével, tiszta lappal újra kezdeni mindent. Aurelio a múltban el ültette a gyűlölet magjait, rengeteg embernek ártott, ölt, a régi démonok pedig nem hagyják, hogy csak úgy új életet kezdjen. Vadászból zsákmánnyá válik, megtapasztalja milyen is az árulás, még saját gyerekeiben sem bízhat. Eljött az idő, hogy Aurelio megfizessen bűneiért…

 

Senora Acero a 4. évaddal jelentkezik, a 3. szezonból megismert Carolina Miranda főszereplésével, valamint vezető pozícióban Jorge Zarate, Gaby Espino és Luis Ernesto Franco is visszatér.

Vicenta Acero (Carolina Miranda) ellenségei egyre többen vannak, akik bármit hajlandóak megtenni az Acero dinasztia bukásáért…

 

Egy újabb régi kedvenc folytatása, a „Sin Senos Si Hay Paraiso” hőseivel is újra találkozhatunk, a társaság ígéretei szerint a 3. évaddal zárul a történet.

 

Már tavaly is hitetlenkedve fogadtuk a folytatást, ami kellemes meglepetés volt. Ugyan az a világ még is más érzéseket kaptunk. A 2. szezon zárásában az 1. évad főszereplője Carmen Villalobos megjelenése sokkolt, akiről ugye mindenki azt hitte meghalt. A folytatásban kiderül mi történt Catalina-val (Carmen Villalobos), aki az eltelt hosszú években a törvény oldalán harcolt, drogellenes ügynökként. Régi kebel barátnőjét La Diabla-t ugyan elkapta a 2. évad végén, de sikerül megszöknie, így Catalina-nak feltett szándéka rács mögé jutatnia Diabla-t. Ennyiben nem merül ki a történet, hisz Catalina felbukkanása felkavarja a régi érzéseket, érdekes helyzet lesz, amikor újra találkozik gyerekkori szerelmével, aki most már Catalina anyjának férje…

 

És akkor jöjjön a nagy meglepetés!  Tavaly még csak utaltak rá, most már viszont hivatalos, jön a Dél királynője folytatása. Egy szépen zárult történet hősnőjét is előkapta a Telemundo, újra találkozhatunk Teresa Mendoza-val, aki az eltelt évek alatt békésen élt,ám valamiért még is vissza kell térnie a kábítószer kereskedők világába. Ez volt az első olyan telenovella, ami nyíltan körbe járta a drogbizniszt, utána jött a többi narkószéria.

 

A narkó mellett másik nagy sláger az életrajzi szériák, amikből 5 darabbal készül a társaság. A netflix  közreműködésével Luis Miguel életútja kapja meg a sorozat formát .

 

„El secreto de Selena” címen a tragikusan elhunyt énekesnő Selena Quintanilla halálát is körbe járja egy sorozat, ami Maria Celeste Arrarás emmy-díjas újságíró könyve alapján készül. Nem Selena életútján lesz a hangsúly, gyilkosa Yolanda kapja a nagyobb figyelmet, vajon tényleg minden úgy történt ahogy azt nyilvánosságra hozták?

 

A reggaetón királya, Nicky Jam is megkapja az életrajzi tisztelgést. Átélhetjük viharos életútját, erőszak, szenvedés. Láthatjuk mennyire mélyről is kezdte, de soha nem adta fel álmait. Ez egy igazi inspiráló széria lesz.

 

Egy legendás mexikói bokszoló, „El,Cesar” veretlensége is ránk vár. Szenzációs karrier, egy igazi tehetség, akit függőségei (drog, alkohol) uralnak…

Még egy latin zenei ikon José José sorsát is átélhetjük.

Az illegális bevándorlók sorsa sem marad ki az idei menetrendből, rögtön két sorozat is épül a témára. Kapunk egy szívbe markoló történetet: „Los guerrero” , melyben öt testvér magára mard az ígéret földjén. Álom élet helyet szenvedés és megpróbáltatások várnak rájuk, egyikük Marisol mégis hiszi a legreménytelenebb környezetből is van kiút…

„Al otra lado del muro” : Két nő megpróbáltatásai. Eliza szegény, míg Sofia gazdag, mindketten Amerikában próbálnak új életet kezdeni, ennek érdekében pedig össze kell fogniuk. A sorozat kendőzetlenül fogja bemutatni az álmok hazájának azt az arcát, ami olykor ellenséges, és megkülönböztető a Latin Amerikai bevándorlókkal….

Az „El pura cepa-ban” két sikeres család kapja a főszerepet, akik borvállalkozásban utaznak. A gond akkor kezdődik, amikor az egyik család sarja meghal a másik hibájából. Barátságból, rivalizálás, gyűlölet, és persze a szerelmek kialakulása a két család között…

Egy thriller jellegű sorozat is vár ránk: „Partido a Partido”melyben egy sorozatgyilkos spanyol focistákat tesz el láb alól. Egy újságírónő személyes okokból vezérelve nyomozásba kezd…

Még nincs hozzászólás.
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!