A Telemundo-nál nincs megállás, a társaság forgalmazásában az erősebb irányt kedvelő nézők idén is ellesznek látva jobbnál jobb szériákkal, jönnek a Series Premium sorozatok. Nívós, rövidebb történetek, melyeknek semmi köze a hagyományos telenovellákhoz. Az „El Recluso” egy szigorúan őrzött fegyház falai mögött játszódik, hősünk Lazaro Mendoza (Ignacio Serricchio) egykori tengerészgyalogos feladata, hogy kiderítse mi történt az egyik befolyásos bíró lányával. A sorozat 13 részes, főszerepben: Ignacio Serricchio, Ana Claudia Talancón, Luis Felipe Tovar, David Chocarro és Guy Eckler, valamint Isabella Castillo és Mariana Seoane is részesei a szereposztásnak. Az idén bemutatásra kerülő produkcióhoz még év elején kijött egy előzetes, lessünk is bele milyen hangulatra számíthatunk.
A Braziloknak köszönhetően egyre népszerűbbek a Bibliai tematikájú telenovellák, épp ezért várható volt, hogy más latin országok is jelentkezni fognak a téma világában játszódó történettel. A Dopamine és a Sony Pictures közreműködésével készült Maria Magdalena széria a TV Azteca-n kerül bemutatásra, Maria Fernanda Yepes főszereplésével. Yepes mellett találkozhatunk Manolo Cardona-val, a színész Jézust fogja megformálni a sorozatban, és Andrés Parra-val, aki Pedro-t (Péter) kelti életre. A 60 epizódos drámához érkezet egy poszter, vessünk is rá egy pillantást.
Bizony, a Telemundo is beáll a sorba, még idén képernyőre szeretnék vinni Betty a csúnyalány adaptációját. Természetesen a legjobban az foglalkoztatja most a novella kedvelőket, ki lesz az a színésznő, aki rút jelmezbe bújik. A Telemundo-nál nagy a tolongás, szóba került már Aracely Arambula és Danna Paola neve, most pedig, Maria Elisa Camargo, Ana Lorena Sanchez, Angelica Celaya és Margarita Munoz is bekerültek a főszerepre esélyesek közé. Szerintetek melyikük lenne a legjobb választás Betty szerepére?
Az oldalon már olvashattatok róla, hogy az Árva angyal producere 2018-ban a perui siker novella, Luz Maria történet adaptálná. Lartilleux nagy lelkesedéssel állt a projekthez, csakhogy Patricio Wills, az új tartalomért felelős igazgató nem adta áldását a remake-re. Lartilleux most vagy győzködni fogja Wills-t remek ötletéről, vagy új sztori után néz, amit ebben a szezonban képernyőre szeretne vinni.
Nathalie Lartilleux továbbra is a Perui siker novella, Luz Maria történetét szeretné újjá éleszteni. A sorozat főszerelmespárját Paulina Goto és Horacio Pancheri alakíthatják, ismerve Lartilleux-ot, ez könnyen meg is valósulhat.
A szóbeszéd újabban Kimberly Dos Ramos nevétől hangos, a venezuelai szépség is helyet kaphat a feldolgozásban negatív karakter bőrében.
2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!
ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében +fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.