|
Gaby Spanic legendás szerepre esélyes!2018.11.26. 21:49, Claudia
A telenovellák csodálatos színésznőjének, Gabriela Spanic-nak sikerült meghódítania az egész világot, köszönhetően olyan nagyszerű sorozatokban nyújtott alakításának mint, a Paula és Paulina, Szeretni bolondulásig, A betolakodó, Második esély, hogy csak néhány siker szappanoperát említsek, melyekben Gaby volt a hősnő. Szárnyaló karrier után zűrös magánélet, majd 2010-ben otthagyta a Televisa-t és a nem annyira népszerű TV Azteca égisze alatt próbált erőre kapni. Ez a kis kiruccanás A császárnő és A bosszú angyal főszerepét hozta a színésznő életébe, illetve egy vendég szerepet is az Elfeledet szerelemben, ennek már négy éve, azóta várjuk, hogy mikor láthatjuk újra telenovella főszerepben a gyönyörű és tehetséges dívát.
Elképzelhető, hogy a következő szezonban lesz a nagy visszatérése, méghozzá egy legendás karakter bőrében remekelhet. Ahogy arról korábban beszámoltam a Televisa 2019-ben feldolgozást készít a Cuna de lobos siker novellából, a szereplő válogatás már megnyitotta kapuját, a telenovellák világa egyik legaljasabb figurája, Catalina Creel, akit annak idején María Rubio alakított fergetegesen, sanszos, hogy a remake-ben Gaby Spanic értelmezheti újra a figurát. A szerepre nem csak Gaby vágyik, Lucero és Silvia Navarro is az esélyesek közt szerepel. Már csak az a kérdés kinek szavazz bizalmat Giselle Gonzalez.
Giselle Gonzalez legendás novella feldolgozásával készül!2018.09.23. 20:09, Claudia
Az elmúlt évek kellemes meglepetéseként robbant Giselle Gonzalez a telenovellák világában, az egykori produkciós asszisztens eddig három telenovella felett bábáskodott, a Yo no creo en los hombres, La Candidata és Caer en tentación, hamarosan pedig jön a következő produkciója.
Gonzalez-nek több elképzelése is volt az új projektjéről, úgy hírlik a Televisa-nál ez nem nagyon számított rákötelezték, hogy a társaság egy régi zseniális klasszikusát öltöztesse mai köntösbe, mégpedig a Cuna de lobos-t, melynek történetében az egyik legaljasabb telenovella gonoszt ismerhettük meg Catalina Creel-t, akit María Rubio feledhetetlenül alakított, és persze a többiek Diana Bracho, Gonzalo Vega, Alejandro Camacho és Rebecca Jones, ők mind isteni játékot produkáltak.
Giselle Gonzalez-nek nem lesz könnyű dolga megtalálni a méltó utódokat, akikkel sikerre viheti a történetet, melyben Catalina Creel beteges vágyainak semmi sem szent. A novella kedvelők lázban is égnek kikkel éled újjá a történet, ki alakítja majd Catalina-t, az asszonyt, aki saját fiába szerelmes, kész mindenre, hogy fiát érzelmileg zsarolva maga mellett tartson. A legendás szerepre már szóba is került egy jelölt, a Televisa kiválósága, Lucero.
Paola Nunez a Televisa-nál!2018.08.01. 13:25, Claudia
A TV Azteca szárnyai alatt nevelkedett Paola Nunez csatlakozott a Televisa színészcsaládjához.
Nunez 2014-ben hagyta ott az anya társaságot, akkor a Telemundo égisze alatt próbált szerencsét, az Emlékezz Reina! (Reina de corazones) főszerepében varázsolta el a közönséget. A színésznő tavaly az amerikai sorozat piacon is lehetőséghez jutott, a The Son szereposztását erősítette. A romantikus sorozatok szerelmeseinek örömére, Nunez idén visszatér a telenovellák világába, az álomgyár egyik legújabb produkciójának élén. Hogy milyen jellegű novellában debütál a Televisa-nál, arról egyenlőre csak a találgatás megy, állítólag Giselle Gonzelez is számít rá a „Lo Que Le Pasó a Jesús” hősei közt, valamint a Televisa koprodukciója a „Mami” főszerepére is esélyes.
Giselle González kórházi drámára készül…2018.04.13. 22:36, Claudia
Az elmúlt években nagy népszerűségre szertett Giselle González következő projektjét tervezi. A producer asszony negyedik alkotása akár egy feldolgozás is lehet, a szóbeszéd szerint a kolumbiai „Sala de urgencias” öltözhet mexikói ruhába.
„Sala de urgencias” a Vészhelyzet kolumbiai változata, pörgős sürgősségi dráma, ahol sosem pihennek az orvosok, az ő munkájuk és személyes problémáik kapták a főszerepet, összesen három évadott élt meg a produkció. A Televisa fejesein múlik González elkészítheti e a dráma mexikói feldolgozását.
Carlos Ferro főszerepre esélyes!2018.03.27. 20:53, Claudia
A jóvágású mexikói színész, Carlos Ferro továbbra is marad a Televisa-nál, legalábbis egyenlőre. A „Caer en Tentación” sikere után Giselle Gonzalez következő projektjében is számít a színészre, de más producerek is megkeresik ajánlatukkal Ferro-t.
A legfrissebb pletykák szerint Pedro Ortiz de Pinedo tervezett „Nini” adaptációjának kapcsán merült fel a neve. Ha minden Pedro elképzelése szerint alakul, akkor a színész Renata Notni-val eshet szerelembe a telenovellák világában.
| |